BLIKK
Végleg véget ért a ValóVilág 6. fura szerelmespárjának románca! Simon rájött, hogy Charlotte túl nagyvilági hozzá, a lány pedig nem tudta megbocsátani neki, hogy előbb ország-világ előtt megkérte a kezét, majd meggondolta magát.
Néhány napja Simon még a távkapcsolat szépségeiről nyilatkozott, és arról, hogy közös jövőjükért is méregeti a gombócokat az ibrányi fagyizóban. Mindketten cáfolták a korábban felreppent híreket, miszerint szakítottak. Állították: éppen azért döntöttek a távkapcsolat mellett, hogy megalapozzák a boldogulásukat. Azóta rájöttek: nem fog ez nekik menni.
– Nagyon tetszett benne, hogy olyan talpraesett és tapasztalt, igazi érett nő. Nekem azelőtt fiatalabb, egyetemista barátnőim voltak, és nem találkoztam hozzá hasonlóval. A vidéki diáksrác belezúgott a harsány budapesti lányba – nosztalgiázott Kató Simon, aki azonban hamar rájött, nem illenek össze Charlotte-tal.
– Odabent a villában is gyakran mondogattuk, olyan a kapcsolatunk, mint a hullámvasút sínek nélkül. Egyik pillanatban istenien éreztük magunkat, a másikban már nem is szóltunk egymáshoz. Két hónapot vártam idekint Charlotte-ra, és az alatt az idő alatt is sokat gondolkodtam azon, hogy nem passzolunk össze. Hiába voltam szerelmes belé – vallotta be Simon, aki a két hónap alatt rájött, jobban szeretné befejezni a tanulmányait, maga mögött hagyni a felhajtást, a főváros nyüzsgését és vele együtt villabeli szerelmét is.
|
Néhány hete Charlotte és Simon a Blikk vendége volt, akkor még úgy tűnt, minden rendben közöttük |
– Elhamarkodott volt a részemről a lánykérés. Odabent valódi érzelmeket tápláltam iránta, de miután Charlotte kijött, és újra találkoztunk, kiábrándultam belőle. Aztán megbeszéltük, se ő, se én nem akarunk távkapcsolatban élni, végül én mondtam ki, hogy hagyjuk – árulta el az egykori villalakó. Bár Simon szerelmét sokan támadták azzal, hogy csak kihasználja a csodabogarat, Charlotte ezt cáfolja.
– Vártam, hogy visszakapjam őt, és boldog voltam, amikor újra megölelhettem. De nagyon megviselt, hogy ország-világ előtt megkérte a kezem, aztán meggondolta magát. Én igyekeztem, próbáltam menteni a menthetőt, de hiába. Simon azzal támadott, hogy meg akartam őt változtatni. Én ezt nem így látom. Miután kijöttem a villából, akkor derült ki, hogy ő el akar zárkózni ettől a világtól, haza akar menni tanulni, és én már nem férek bele az életébe – mondta a lány.
Utolsó kommentek