.

Fotó: Blikk

Aurelionak már igencsak szüksége lenne rá, hogy levezesse a feszültséget, ami a 120 napos villalétből és a nők szempontjából cölibátussal felérő önmegtartóztatásból adódott. Persze Teo segített, ahol tudott, de már annak is majd egy hónapja, hogy a biszex lány utoljára a csúcsra járatta a VV győztest.

 

Mégis Au nem azzal töltötte az első két estéjét, hogy a felkínálkozó lányokból választott egy adakozóbb kedvűt magának, hanem a régen látott barátaival töltötte az időt, akik elmondása szerint nagyon hiányoztak már neki.

 

Imádom őket, és annyira boldog vagyok, hogy végre együtt lehetek a srácokkal, hogy most nem is érdekelnek a csajok. Persze jó lenne már valami, de a ma este nem erről szól.

 

Haverok szerint mindig is a barátjuk volt az egyértelmű esélyese a játéknak, ez már akkor is látszott, amikor beköltözött a Villába.

 

Tudtuk, hogy megnyeri! Amikor először mondta nekünk, hogy jelentkezik a műsorba, mindannyian biztattuk. Mondtuk neki: menjél csak, Au, te odavaló vagy. Amikor pedig megismerhettük a villa többi lakóját, nekünk már nem volt kétségünk afelől, hogy megnyeri.