Lassan kezd teljesen érthetővé válni, hogy az egyébként szintén nem olimposzi magasságokban gondolkodó lakók miért nem rajonganak túlságosan az Ádám nevezetű sejthalmazért.

 

Az elmúlt két napban gyakorlatilag végigháázalta a lányokat azzal, hogy valaki igazán kielégíthetné orálisan, mert az neki annyira jó. Rejtélyes módon sem Iza, sem Zsófi nem kapott az alkalmon, sőt még Teo sem kapta kézbe a szerszámot, hogy eljátsszon rajta egy rövid nótát a nézők és persze intelligens Ádám élvezetére.

 

A srác állítólag kisseb zökkenővel ugyan, de befejezte a középiskolát, de ennek ellenére Zsófival egyetemben angolul úgy beszél, hogy az már önmagában okot adhat a magyar oktatás gyökeres megreformálására.

 

Zsófi:

"I had bárányhimlő, and I had műtét."  "How many fekvőtámasz do you?"


Ádám:

"Kissé bonyolult ez nekem..."

 

A nyelvzseni érzi, hogy a komoly veszélyben van és a ma esti párbaj után ő kerülhet legközelebb terítékre. Amit tud, meg is tesz, hogy beilleszkedjen, illetve megszerettesse magát a nézőkkel. Előző este tök pucéran tette közszemlére izmosnak vélt testét, tegnap pedig a köz szórakoztatásának szolgálatában meggyújtotta a saját fingját a hálóban. Miután sassjózsefi magasságokba emelkedett, elégedetten bújt be az ágyba és nyilván tovább szövögette álmait a megnyerhető milliókról és már értékes jutalmakról. Elvégre, ha ez nem jön be a népnek akkor semmi. Hol van ehhez képest, hogy Aurelio néha meglengeti a szerszámát? Új seriff érkezett a városba, ez egyértelmű. Nem kizárt azonban, hogy Ádám bélgázlángjának kihunyásával a műsorban is megkezdődött az igazán sötét időszak.