Idén először nem lesz beszavazóshow. Az RTL ezúttal saját maga döntött, ami annak fényében egyáltalán nem meglepő, hogy ingyenesek a szavazások. Azért reméljük ez a szemlélet nem nyomja majd rá egész végig a bélyegét a játékra. Az első hat lakó már meg is van, ők fognak vasárnap este beköltözni a Villába. Azután jönnek a többiek, szépen sorban, egymás után. Kezdődik hát az újabb széria. Nehéz megmondani milyen hatással lesz a műsorra, hogy a jelenlegi koncepció szerint nem adják az ingyenesen elérhető RTL klubbon, a nézettségi mutatók tükrében nemsokára okosabbak leszünk. Lássuk addig is az első hat játékost! A jobb oldali sávban már szavazhattok is rájuk.

VV Alexa (21)
Híres műsorvezető szeretne lenni, és úgy gondolja, a ValóVilág jó lehetőség arra, hogy elérje céljait. Emellett szeretné jobban megismerni önmagát, feszegetni kicsit a határait, legyőzni a félelmeit. Bevallása szerint bármire képes, hogy hazavihesse a fődíjat. Nagy hibájának tartja, hogy sokszor nagyszájú és hisztis, de bízik abban, hogy a villában hamar megtalálja majd a helyét.

Műsorvezető szeretne lenni


VV Aurelio (22)
Svájcban nevelkedet. Mottója szerint élete egy film, melynek minden egyes fázisa könyvbe illő, és azért jelentkezett a ValóVilágba, hogy ezt a képernyőn keresztül meg is mutathassa a nézőknek. A szex és a foci a két legfontosabb dolog az életében, állítja, maximum egy hétig bírja nő nélkül. Nagy vágya, hogy az előző széria dobogósával, Seherezádéval bújhasson egyszer ágyba, de talán majd az új játékosok között is talál kedvére valót. 

A szex és a foci fontos neki

VV Charlotte (26)
A csinos Charlotte aerobikedzőnek készül, de kacérkodik a színészi, illetve az énekesnői pályával is. Elsősorban azonban arra vágyik, hogy milliomos legyen, amire a ValóVilágnak köszönhetően most esélyt is kapott. Bevallása szerint semmi nem állhat az útjába, bármit megtesz azért, hogy ő nyerje majd meg a játékot. Korábban külföldön próbált szerencsét, Németországban élt egy ideig, de a ValóVilág hazavonzotta. 

Énekesnő lenne




VV Iza (20)
Modellként dolgozik, de ennyivel nem elégszik meg, híres szupermodell szeretne lenni, ezért is jelentkezett a ValóVilágba. Csupán húszéves, de egész eddigi élete őrültség volt. Bevallása szerint olykor igen agresszív tud lenni, ráadásul elég hirtelen haragú, úgyhogy minden bizonnyal lesznek konfliktusai a villában. És ha ideges, még a hangja is irritálóra változik. 

Szupermodell karrierről álmodik




VV Simon (26)
Valószínűleg Simon lesz a villa csodabogara, hiszen annak ellenére vállalkozott a játékra, hogy fél az emberektől. Viszont a kinti dolgok elől tökéletes menedéket nyújt számára a ValóVilla. Bevallása szerint bárkivel képes kommunikálni, költőnek készül, de egyelőre még egyetemre jár. Idegesíti, ha valaki okosabb nála, játszani megy a villába, a győzelem érdekében nem fog finomkodni társaival. 

Ő lesz a csodabogár




VV Zsolt (21)
Igazi sportember, legnagyobb szenvedélye a boksz. A ValóVilágban kiugrási lehetőséget lát, és mivel imád szerepelni, a VV tökéletes alkalom arra, hogy összehozza a kellemeset a hasznossal. Makacsnak és szókimondónak tartja magát, kérdés, hogy ez előnyére vagy hátrányára válik-e a villában. 

Igazi sportember

Fotók: RTL Klub