Borsonline:

Sírva ébred és sírva fekszik a vihogó játékos, Alexa édesanyja. Képtelen feldolgozni, hogy lánya leszbi jelenetben illegeti magát, csak hogy szavazatokat szerezzen. Közben elveszíti a családját.

Nem tudni, volt-e stratégiája Alexának, de ha volt, nem jött be. Az utolsó helyen kullog a ValóVilág szimpátiaszavazásán, ami nem is csoda, mivel mostanáig annyit tudtak meg róla a nézők, hogy nyerítve vihog, és nem idegenkedik a leszbikus csóktól. A nézők könyörtelenül büntettek, nem voksolnak rá a telefonos applikáción, a lány hétfőn reggel 2,73 százalékkal a tizenegyedik helyen állt. Valószínűleg ő is érzi, hogy számára valóban a lét a tét, ezért egyre közönségesebben viselkedik.

Alexa leszbikus jelenete már túlmegy azon a határon, amit Ica elviselni képes

Furcsa módon Alexa távozásának nemcsak a játékostársak örülnének, hanem a lány szerettei is. Édesanyja, Ica, bár először kommentálni sem akarta lánya viselkedését, végül zokogva osztotta meg lapunkkal kétségbe­esését. – Sokkoló a lányom viselkedése. Bár az utolsó pillanatig mindenben mellette állok az életben, most a saját érdekében mégis azt kívánom, hogy essen ki – bökte ki Ica. – Legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt fogom látni a tévében.

.

Sokszor viszolygok. Alexát mindig is hajtotta a szereplési vágy, mindennél erősebb volt benne. De amit bent művel, arra nem találok szavakat, az túlmegy minden határon. Sajnos azt kell mondanom, hogy csak most ismerem meg a legbelső énjét, és egyáltalán nem tetszik. De ezzel nem vagyok egyedül, a barátai is így gondolják.

VV6: Teo Alexával leszbizett - fotóval és videóval

Az édesanya szerint Alexa vállalhatatlanul viselkedik, ezért nem is korteskedik mellette senki. Sem a családtagjai, akiket szégyenbe hozott, sem a barátai.  – E mellett kampányolni? Hogy is lehetne? – kérdez vissza felvetésünkre, miszerint talán még nőhet Alexa népszerűsége a következő napokban, és minden ismerőst arra kell kérni, hogy szavazzon.

– E mellé nem állhatunk tiszta lelkiismerettel! Ha kijött a Villából, mindent meg szeretnék vele beszélni, de már most biztos, hogy a játék nem csak az ő életét változtatja meg gyökeresen, hanem az egész családét is. Én a párommal már pakolok, eddig egy fedél alatt éltünk Alexával, de ha hazajön, már nem így lesz. Elköltözünk tőle – közölte lemondóan az édesanya.

Ica kiborulása nem meglepő reakció. Mint a Bors megírta, már az első napokban, az első kompromittáló jelenetek felzaklatták a mélyen vallásos anyát. A köztiszteletben álló asszony rettegett attól, hogy mit szólnak az emberek Alexa viselkedéséhez, és hogy ezentúl szégyenben kell élnie.

.