Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A két és fél kurva, a félnótás, a macho meg a csajozógép

 

Nyomj egy lájkot és megtalálsz minket:

 

Na bent vannak már a falak között az eddigi Valóvilágok legveszélyesebb egyedei. Egyik másik pusztán önmagára, de van olyan is amelyik egyszerűen a jóízlésre jelent potenciális életveszélyt

 

"Ha jó segge van akkor végem van!" A lányok már alig várják, hogy szexeljenek

Minden riporterek legjobbika Istenes Bence vitte este a showt, Lilut legnagyobb bánatunkra nélkülöznünk kellett. Elsőként Aurelio érkezett meg a stúdióba, aki elmondása szerint egy hihetetlenül óriási csajozógép és a vidéki fruskák egyetlenegy delejes pillantásától is dugájukba  és nemes szerszámjába dőlnek.

https://www.facebook.com/vvaurelio

Aurelio hatalmas bulikat ígér villaléte alatt, de már a csajokra is rámenne

 

 

 

Az előzetes felvezetésekhez képes kicsit visszafogottan tolta, majdhogynem mondhatnánk, mintha meg lett volna kissé szeppenve a fővárosi forgataghoz nem szokott srác. Ráadásul a másik két lány társaságában valahogy nem is tudta hozni az amorózó szerepét. Ezzel együtt még mindig felülről súrolta a nívót, már, ha ilyetén megfogalmazást helyénvaló ezzel az estével kapcsolatban használni egyáltalán. Ugyanis az ő utána érkező két lány egész egyszerűen kampányfogásként és életfilozófiaként prezentálta azt a tényt, hogy élni csak úgy tudnak, ha dugnak, mint a nyulak, ráadásul kollektíve ígéretet tettek, hogy ezt a szokásukat a falak között sem szándékoznak megtagadni. Aurelio szeme repülőgép reflektornyira tágult és kéjes örömmel szemlélte a paradicsomot, ahova csöppent.

 

Alexa, akire legalább enyhe ízlésficammal azt lehet mondani, hogy homályos világításban, és erős ellenszélben: olyan aranyoska – szóval ő is röptében hajlandó ráülni bármelyik 10 percet idejéből áldozni hajlandó legény faszánjára. “Alexa vagyok és facér, odavagyok a ….csokiért” - A lány hivatalos szlogenje.

 

https://www.facebook.com/vvalexa

Alexa szintén alig várja, hogy valaki lerántsa a bugyiját

 

De VV Charlotte már ezen a szintet is kilométeres magasságokból szemléli. 26 éves kora ellenére büszkén állítja, hogy már régen túl van az 500-adik hímen, aki beléhelyezte a magját. Ezt ráadásul olyan üdvözült képpel tudta bejelenteni, mintha afrikai gyerekeket fogadott volna örökbe, akiket a saját vérével táplált.

https://www.facebook.com/vv6charlotte

Charlotte: Fontosabb egy jó szex, mint a barátság - igazi úrihölgy

Még büszke is rá: Charlotte több mint 500 férfival feküdt már le

 

 

Sárika tehát teljesen egészséges szexuális életet él, reméljük minden esetben gumival. Ha a szavazások során csak az általa boldoggá tett férfitömeg szórja rá a voksokat már nyert ügye lehet.

Talán emlékszünk még VV4 Szandikára, aki szintén nem titkolta, hogy partnerei számát tekintve már ő is meghaladta beköltözéskor az 1000-res álomhatárt. Viszont arról a minimális különbségről ne felejtkezzünk el, hogy a plasztikcica bevallottan a rákospalotai szemétégető kilométeres környezetében szolgáltatott és profi szájtechnikája valamint az elégedett kuncsaftjai tették lehetővé a komoly szám elérését.

 

A fentieket elnézve nem az a kérdés, hogy lesz-e szex a Villában, még csak nem is az, hogy milyen hamar. Inkább talán az nem világos még, hogy egy csomóban csinálják-e, mint a földigiliszták, amikor egy kellemes földkupacban hódolnak az élvezetnek – vagy bántóan konzervatív módon, csak úgy nyugdíjas módra, párokban.

.

 Nézd meg az aktuális történéseket, garantáltan el fog állni a szavad!

.

VV Zsoltot amolyan macho kategóriában próbáltak játékba hozni a szerkesztők. Ennek ellenére jelen állás szerint olyan erősen világlik ki a csoportból, mint egy szolid atomrobbanás fénye egy elfelejtett Negró lerakatból. Érezhették ezt a hibát a felelősök is, akik ezt orvosolandó odaültették a stúdióban VV Simon mellé, aki egyenesen a Psychoból szökhetett meg, vagy esetleg ki is rostálták onnan, mert túl tökéletesen hozta a figurát. Már bemutatkozó filmjében sem titkolta, hogy annak ellenére, hogy intellektusa vetekszik az összes többi játékos szorzatával, egy percig sem szándékozik normális emberként viselkedni a bentléte során. Erre vélhetőleg lehetősége sem lenne, mert a természet amilyen adakozóan bánhatott vele agyvelő tekintetében más dolgoknál annyira vissza is fogta magát. Káosz professzorként aposztrofálja magát, de az inkább az ő fejében lehet. Szét szándékozik szedni a Villát a lakókkal együtt. Orvosnak készült, de kirúgták, látva az este történteket, ezért mindannyian hálásak is lehetünk a professzoroknak.

 

https://www.facebook.com/vvzsolt

https://www.facebook.com/vv6simon

VV Zsolt a nyugodt erő, és a félnótás Simon beköltözik a Villába

 

Marad még VV Izabella, aki egyértelműen a leghisztisebb picsa lehet a világon. Amikor Istenes Bence megérkezett a lakására, hogy közölje az örömhírt miszerint bekerült a showba, páros lábbal akarta kirúgni őt és az operatört, mert azok bejelentés nélkül érkeztek, ö pedig biztosan nem fogja smink nélkül megmutatni a képesebbik felét a kamerának. Büntetésből utolsónak, egyedül küldték be a barlangba, ahol persze ő is pillanatok alatt feltalálta magát. Az online adásban már jól látszott, hogy két órával később VV Évára itta magát.

 

https://www.facebook.com/vv6iza

 

 

Naponta jön majd egy új fazon egészen addig, amíg a közös intelligencia hányados meg nem haladja a hajdani VV Cristofelét. Akkor aztán lehegesztik az ajtókat és csak egy maradhat. Nem kérdés, hogy élethalál harc lesz odabent. Akit nem lehet szexuális célokra felhasználni, az vagy csicska lesz, vagy egész egyszerűen megeszik az alfák. Na szegény Simon te kezdhetsz is készülődni.

Bedrogozva költözött be a Villába VV Simon, VV Aurelió a péniszét lóbálta

"Untam már a sulit rettentően, úgyhogy tavaly ősszel, amikor a 12. osztályt kezdtem volna, beiratkozás helyett inkább kiiratkoztam. Úgyhogy iskola helyett inkább gyúrni járok"

 

Az írást jegyzé: Valowriter


Nyomj egy lájkot és megtalálsz minket:


 

 
5 Tovább

Istenes Bence és Lilu vezeti majd a ValóVilág 6-ot

 

Kderült, ki fogják vezetni a ValóVilág hatodik szériáját. Az Istenes Lilu páros az X-faktorban bizonyított, most pedig hamarosan ismét együtt dolgozhatnak.

Tóth Gabi extra- produkciója az X-Faktor döntőjében, az Itt a lét a tét című nóta a ValóVilág újabb szériájának beharangozójaként szolgált. 

A valóság-show két műsorvezetője Lilu és Istenes Bence lesz. Az X-Faktor egyik legkellemesebb meglepetése jó húzásnak tűnik, Bence bebizonyította, hogy lehet rá egészestés műsort építeni. Vannak önálló gondolatai, és kordában tudja tartani szereplési vágyát, ami egyre ritkább erény.

Balázs ebben a műsorban nem jöhetett szóba, hiszen a rádiózás és egy saját műsor mellett nem lenne elég ideje realityre, és Stohl András sem kapta meg a visszatérés lehetőségét. 

A csatorna programigazgatója, Kolosi Péter ezt az értesülést sem cáfolta, Istenes Bence újabb műsorvezetésével kapcsolatban is csak annyit válaszolt, hogy nem mond semmit.

Borsonline

0 Tovább

ValóVilág 6

blogavatar

ValóVilág 6 napi összefoglalók, videók, online közvetítés. Nézz be velünk a Villába!

Utolsó kommentek